Fertőzött tanulók száma: 0
Fertőzött dolgozók száma: 0
Karanténban lévő tanulók száma: 0
Karanténban lévő dolgozók száma: 0
Rendkívüli szüneten lévő osztályok száma: 0
A fenti adatokat naponta frissítjük!







2025-10-14
Élménnyel és tudással gazdagodtak a taszári diákok a honvédelmi pályázat keretében
A Taszári Fésűs Éva Általános Iskola a Honvédelmi Sportszövetség pályázatának köszönhetően két különleges programot valósított meg tanulói számára, amelyek során a diákok a magyar honvédelem értékeivel, történelmi hagyományaival és a katonai élet mindennapjaival ismerkedhettek meg.
Az első állomás Szigetvár volt, ahol a Zrínyi Vár kiállításán intézményünk 5-6. osztályos tanulói betekintést nyerhettek a végvári élet mindennapjaiba és Zrínyi Miklós hősi helytállásába. Az interaktív kiállítás megtekintése, az íjászat és a fegyverbemutató élményszerűen elevenítette fel a történelem eseményeit. A diákok a napot a Magyar–Török Barátság Parkban zárták, ahol koszorút helyeztek el a történelmi hősök emlékére.
A második programelem a taszári laktanyában került megrendezésre, ahol a diákok katonai akadálypályán, középkori harcászati bemutatón és birkózó sportprogramon próbálhatták ki magukat. A rendezvényt a Magyar Honvédség katonái és a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium kadétjai tették élményszerűbbé, alaki foglalkozással, akadálypályával, honvédelmi alapismereteket fejlesztő feladatokkal, airsoft lövészettel.
A Fehér Holló Hagyományőrző Egyesület a középkori harceszközöket mutatta be, míg a Honvédelmi Sportszövetség birkózói látványos sportbemutatót tartottak. A Kapocs Kutyaiskola kutyás bemutatója, a Taszári Repülőmúzeum látogatása, valamint a kézműves foglalkozások mind hozzájárultak ahhoz, hogy a tanulók kreativitásuk, együttműködési készségeik és közösségi élményeik gazdagodjanak.
A programok során a diákok aktívan és érdeklődve vettek részt minden tevékenységben, erősítve hazaszeretetüket, nemzeti identitásukat és a honvédelem iránti érdeklődésüket.
![]() | ![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() | ![]() | ![]() |

Bankszámlaszám:
12072514-01727993-00100001
Adószám:
18657951-1-14
Taszári Fésűs Éva Általános Iskola
7261 Taszár, Iskola köz 1.
Telefon: 30/275-0194
Email: titkarsag(kukac)taszariskola(pont)hu
Faludyné Kiss Szilvia
igazgató
30/291-99-40